Chip 1996 April/CHIP 1996 aprilis (CD06).zip/CHIP_CD06.ISO/hypertxt.arj/9305/SZAZTAR.CD

Text File | 1995-04-19 | 15KB | 242 lines

          @VA százegyedik@N

          @V...avagy Peter Greenaway tárgyai és a számítógép@N

          Néhány  hónapja tôlünk nem messze, Bécsben érdekes kiállítás
          nyílt.  Azt  a  száz  tárgyat láthatták a látogatók, amelyek
          ""reprezentálják a világot".



          A  világ  olyan,  amilyen.  Amilyennek látjuk? Viszonylagos?
          Még  akkor  is,  ha  nap mint nap azt akarjuk bebizonyítani,
          hogy  nem  olyan?  Mindenki  biztosan  tudja:  mi  a jó és a
          rossz.  Sôt,  nagyon  is  biztos  benne,  hogy  az  a  jó...
          Olyannyira,  hogy  sokan  képesek  lennének  életük  árán is
          megvédeni véleményüket. S mit védenek?

          Végzetünk  ez  a szubjektivitás. Körülbelül úgy, mint hajdan
          volt   tankönyvemben,   amibôl   az   angol  nyelv  alapjait
          sajátítottam  el:  ""Bruce  gazdag,  Arthur  szegény. Arthur
          szereti  Maryt, aki viszont Bruce-szal megy a tengerpartra."
          Érthetô  Bruce,  érthetô  Mary  és érthetô Arthur is... Csak
          mindannyian  másként  látják  a  világot. Azt is mondhatnám:
          Mindannyian  helyesen  látják  a  világot. Vagy: Mindannyian
          helytelenül  látták  a  világot.  Hol van már az a szép kor,
          amikor  feltétel nélkül hihettünk abban: lesz igazság, amely
          felfénylik  elôttünk! Még akkor is, ha ez az igazság az örök
          kárhozatot  hozza  el  -- az ítéltetés pillanatában akkor is
          ott állunk a bizonyosság elôtt.

          Peter  Greenaway  egy  angol  filmrendezô.  Ezzel  nem sokat
          mondtunk.  Talán  még  azzal  sem, hogy filmjei lenyûgözôek:
          egyszerre   tökéletesre   konstruált  és  kegyetlen  világot
          láthatunk     a     vásznon,     például     a     szétbomló
          Shakespeare-szöveget.  S  természetesen  így  teljes minden.
          Filmjei  egy olyan világból üzennek, amelyben nem az ember a
          fôszereplô. A Tudás foglalja el a helyét.

          Bécs,   amit   mi   magyarok   sokáig   a   világ  közepének
          tekintettünk  (talán  némi  joggal)  ôsszel  Peter Greenaway
          száz   tárgyának   örülhetett.   A  vállalkozás  rendkívüli,
          vagyis  emberi,  tehát  a lehetetlent kísérti. Nem eredeti a
          gondolat,  maga  Greenaway  hívja  fel  erre figyelmünket. ï
          csak  egy (sikertelen?) kísérletet ismétel meg, talán éppúgy
          reménytelenül kudarcra ítélve.

          Száz   tárgy,   amelyek   között   vannak   természetes   és
          mesterséges  anyagokból készített tárgyak, gépek, természeti
          jelenségek.  De  hol  van  a  számítógép? Miért nincs a száz
          tárgy  között  a számítógép? Kiegészíthetô-e a gyûjtemény? A
          @Kszáz@N    misztikus   jelentése   mindenesetre   megbomlik   a
          százegyedik tárgytól. De csak ez bontja meg az egységet?

          ""@KÅrnyék@N    demonstrálja    az    elrekesztett    fényt,   a
          sötétséget,   az  aggodalmat.  @KFöld@N  demonstrálja  a  földet
          mint   közeget,   a  talajt,  az  életet,  a  növényeket,  a
          kertészetet,  a  földmûvelést,  a Föld kérgét, a földmunkát,
          az   ásatásokat,   a   földosztást.  @KPáncél@N  demonstrálja  a
          folytonos  háborút,  az erôszakot, a mesterséges védekezést,
          a  bonyolult  célt,  a  fegyvergyártást és azt a tendenciát,
          hogy    a   háború   fokozza   a   találékonyságot.   @KMozart@N
          @Kkoponyája@N      demonstrálja      a       tiszteletet,      a
          nézetkülönbségeket,   a   tulajdonlás   kérdését,  a  morbid
          relikviákat,  a  zenét."  De  van a kollekcióban franciaágy,
          szent  könyv,  isten,  lélek  és  még  sorolhatnám. De nincs
          számítógép! Miért?!

          S   íme  a  százegyedik  tárgy!  @KSzámítógép@N  demonstrálja...
          Igen,   mit  demonstrál  mai  világunkból  ez  az  egyszerre
          hétköznapi  s  egyszerre  túlvilági,  rejtélyes  szerekezet?
          Demonstrálja  a  technika  fejlôdésének  korláttalanságát, a
          változást,  a  fejlôdésbe  vetett  hitet,  a  halhatatlanság
          iránti  kiolthatatlan  és  buta  emberi vágyat, a XX. század
          mítoszát.

          Gyötör  a  kíváncsiság  (valahogy  majd  legyôzöm magamban):
          vajon  a  monumentális  akció (ahogy maga Greenaway nevezte:
          show  business)  megszervezéséhez,  a szereplôk és a tárgyak
          összegyûjtéséhez  hány  számítógépet  kötöttek  egymáshoz, s
          hány  efféle  szerkezetet  alkalmaztak  a  kulisszák mögötti
          világítástechnikai eszközök irányítására?

          De  félre  az  ilyen  megjegyzésekkel!  Inkább  tegyük fel a
          kérdést: miért olyan rejtélyes és mítikus a számítógép?

          Az  embereket egyszerre fogja el a kíváncsiság, izgalom és a
          félelem,  ha  találkoznak  vele.  Ennek  megfelelôen alakult
          jelenkori  mitológiája  is.  Amikor  felmerült  annak reális
          lehetôsége  --  valamikor  a  XX.  század közepén --, hogy a
          számítógép  eszköze  lehet az emberi világ adattá tételének,
          s  ezáltal  bármely  totális  hatalomnak,  bevonult a modern
          mitológiába  a  Gonosz  megtestesítôjeként.  Pedig akkor még
          ezek  a  szerkezetek  meglehetôsen  ormótlanok voltak. Talán
          nem  is  tudtak  többet, mint ma egy jobb zsebszámológép. De
          nem  is  a  tudásuk  tette  félelmetessé ôket. Kellett még a
          modern   tudomány   felgyorsult   fejlôdése.   Aztán  kényes
          tudásunkhoz   objektív   és   tévedhetetlen  gépet  akartunk
          szerkeszteni,   hogy  ellenôrizze  gyarló,  tévedhetetlennek
          igazán nem mondható lényünket -- ez lett a számítógép.

          Emlékeimben  felbukkant  egy  film:  Két  ember él a Földtôl
          messze,  ûrállomáson.  A férfi -- a Hôs -- kissé öregedô, de
          ráncai  csak  nemesítik  arcvonásait,  társa  --  a Hôsnô --
          szintén  reprezentánsa  az  emberi  fajnak:  kék szem, szôke
          haj,  domborodások.  Namármost,  hôseink  egyedül  vannak, s
          elkélne  a segítség, merthogy nem tudták elvégezni rendkívül
          bonyolult  feladataikat.  És  ekkor megérkezik a segítség --
          a  Negatív  Hôs  --,  jöttét  a  központ már jelezte. (Ezt a
          központot  nagyon  szeretem,  fôleg  ha  a központ @Kbázis@N.) A
          segítség     --     látszólag     higgadt    férfiú,    mely
          megállapításunkban  késôbb csalatkozunk -- kezében hosszúkás
          tok,  amelyben  a  valódi  @KSegítség:@N  egy  hatalmas,  de még
          üres  agy.  Az  üres  agyat  ugye  meg  kellene tölteni, ami
          hôseink  (pozitív,  negatív,  nô) segítségével megy végbe. S
          íme:   elôttünk   áll   a   robot,   egyesítve   magában   a
          fanatizmust,   a   kegyetlenséget   és  a  hideg  rációt:  a
          beprogramozott  intelligens  robot.  E  szörny természetesen
          elôször  alkotóját  (Negatív Hôs) pusztítja el. Moralistáink
          (Hôs,   Hôsnô)  --  legalább  ennyire  természetesen  halált
          megvetô bátorsággal vívnak meg életükért, az Emberért.

          A   mesterséges   intelligencia   az   egyik   legalapvetôbb
          mítoszhoz    kapcsolódik:   embert   készíteni   mesterséges
          anyagból.  A  prágai  csodarabbi  már  megpróbálta egyszer a
          lehetetlent:  megalkotta  Gólemet, hogy ô mentse meg népét a
          pusztulástól.  De a gonosz erô elszabadult, és a tudósnak be
          kellett   látnia:   mesterséges   lény   nem  fér  össze  az
          emberrel.  A  rabbi elôtt csak népe sorsa lebegett, de olyan
          beavatkozásra  szánta  el magát, amilyenre csak Istennek van
          joga.  S  pontosan  ez  az,  ami az embert hajtja megtenni a
          lehetetlent:  Istenné  válhatna,  olyanná,  aki képes életet
          teremteni  a  halott  anyagból,  aki  rendelkezik  a jó és a
          rossz tudása, s a halhatatlanság felett is.

          Nézzük  csak!  Marvin  Minsky  a  következôket állítja: @K""Ha@N
          @Knagyobb  bátorságunk lenne  -- és  minden ügyvédet eltennénk@N
          @Kláb  alól  --, akkor elkezdhetnénk  kifejleszteni valóban jó@N
          @Kinterface-eket...  Ha   a  két   vezetôlapot  beültetjük  az@N
          @Kagyunkba, akkor  sok  új lehetôség  nyílik meg számunkra: ha@N
          @Kgondolunk valamire  vagy  valamilyen cselekvésre  készülünk,@N
          @Kakkor  ezeket  az impulzusokat elküldhetjük a számítógéphez.@N
          @KÉs   ha   valami  információra  van  szükségünk,  akkor  azt@N
          @Koutputként   felvehetnénk    a  számítógépbôl."@N   Az   ötlet
          nemcsak  Minsky  fejében  fogalmazódott  meg. Robert Jastrow
          fogalmazta  meg  az  alábbiakat:  @K""Ha  az aggyal foglalkozó@N
          @Ktudományok elérik  ezt a  pontot,  akkor  egy  merész  tudós@N
          @Kképes  lesz  rá,  hogy  letapogassa  agyának  tartalmát,  és@N
          @Kátvigye  egy   számítógép fémlemezeire.  Az  agy  a  létezés@N
          @Klényege,  övetkezésképpen  a tudós  belép  a  komputerbe, és@N
          @Kbenne létezik.@N
          @K@N
          @KA  komputerbe áthelyezett  emberi elme  végre  megszabadul a@N
          @Khalandó   test gyengeségétôl... Irányíthatja  tulajdonosának@N
          @Ksorsát. A gép a teste: agya a gép agya lett...@N
          @K@N
          @KAzt  hiszem, ez  lesz  az igazán  érett  értelmes létforma a@N
          @Kvilágegyetemben.     Ez    az     élet     elpusztíthatatlan@N
          @Kszilikonlemezekben   lakozik,   többé   nem   korlátozza   a@N
          @Kbiológiai szervezetek  élet-halál ciklusa  --  az ilyen élet@N
          @Körökké élhet."@N

          Akár  a  filmben...  De  az  figyelemre méltó, hogy ezeket a
          ""meséket"  tudósok  mondták.  Tehát  agyat  építünk: no nem
          úgy,   mint   a   filmben,   hanem   chipekbôl,   nyomtatott
          áramkörökbôl,   ha   úgy   tetszik:   szilíciumból.  Ezek  a
          nyomtatott  áramkörök aztán halhatatlanná tesznek bennünket.
          Agyamat  betáplálom a gépbe, a lapkák mindezt elraktározzák.
          Ha   esetleg  elöregednének,  akkor  jönnek  a  szakemberek,
          akiket   természetesen  én  irányítanék  --  hiszen  elvégre
          halhatatlan   vagyok   --,   és   áttöltenének   egy   másik
          szerkezetbe,  ahol  tovább  egzisztálnék.  Csak  még azt nem
          oldottam  meg, hogy én is megkóstolhassam azt a nagyon finom
          töltött  káposztát,  amit  a gépekre felügyelôk fogyasztanak
          szerény  alkalmazotti  ebédként. Ha belegondolok, hogy még a
          nyálam   is   szilíciumból   csorog...  (És  akkor  még  nem
          beszéltem a titkárnôk hosszú combjairól.)

          Persze   különösen   akkor   csorog   az  ember  szilíciumos
          nyálacskája,   ha   beválik   Minsky  mester  jóslata:  @K""Ha@N
          @Kgondolatokat  tudunk   majd  programozni  a  gépekbe,  akkor@N
          @Kérzelmek  programozására  is  képesek  leszünk.  Fel  tudjuk@N
          @Kmajd  dühíteni a  számítógépet, de  ez agy nélküli düh lesz.@N
          @KNem lesz  túl érdekes.  Biztos vagyok benne, hogy ha egyszer@N
          @Kelértük a  kellô  gondolati szintet,  és  elhatároztuk, hogy@N
          @Kmilyen  érzelmeket  akarunk kiváltani  a  gépbôl,  nem  lesz@N
          @Knehéz megcsinálni."@N

          Természetesen  ellene  lehetne  vetni: ez az egész ôrültség.
          Csakhogy  ezzel Minsky is tisztában van. Számára nem is az a
          kérdés,  hogy  ez a gondolat a maga konkrétságában ôrültség,
          vagy  sem,  hanem az, hogy ez a gondolat megfogalmazódott az
          ember  fejében,  tehát  az  ember  mindent el is fog követni
          ennek     megvalósításáért.    Ismét    milyen    vívmánnyal
          gazdagította  az  embert.  Ezzel  szinte  összhangban van P.
          Burke   gondolata,   bizonyára  sokan  emlékeznek  rendhagyó
          gondolataira,  amiket a változással kapcsolatban osztott meg
          velünk.  ï  nagyon  egyértelmûen  fogalmaz:  változunk, mert
          változni  akarunk.  Ez a változás aztán már éli a maga külön
          életét,  nem  tudjuk  irányítani,  hamarosan  rabjai leszünk
          annak,  amit  szabadságunk fokozása érdekében fejlesztettünk
          ki.

          De   hát   mit   tud   a  számítógép?!  Miért  áll  elôttünk
          megkerülhetetlen    tényként,    miközben    mi   szeretnénk
          megszabadítani   nyomasztó   voltától?   Mondják:  az  ember
          alapvetô  tulajdonsága  a  gondolkodás.  Ez  a képesség az ô
          privilégiuma,   s  megkülönbözteti  minden  más  élôlénytôl.
          Tehát  egy  olyan  képességgel határozza meg különbözôségét,
          amelynek  pontos  mûködését  maga  az  ember  sem  ismeri. A
          gondolkodásról  alaposan  megoszlanak  a vélemények. Egyesek
          állítják:  a  gondolkodás  elpusztítja  az  embert, az ember
          lelkét,  minden  rossz  ennek  a  képességnek köszönhetô, el
          kellene  felejteni  Descartes-ot és követôit, vissza kellene
          térni  a  természetes  állapotokhoz. És mindjárt itt a másik
          örök  mítosz:  a kivonulás mítosza, amelynek révén új életet
          lehet  teremteni.  Mások  -- s ez sem megvetendô szempont --
          a   legnemesebb   tevékenységnek   tekintik,  amely  legfôbb
          értelmét  adja  rövidke létünknek. Theodore Roszak hívja fel
          figyelmünket  arra, hogy akik felmagasztalják a számítógépet
          mint  információtároló  és  -szolgáltató eszközt, hajlamosak
          alulértékelni  az  eszméket,  mert  úgy  gondolják,  hogy az
          információ  felhalmozása önmagában tudássá válik, teoretikus
          képzelôerô  nélkül.  Csakhogy  Minsky  nem  az eszméket veti
          el.  Azt  állítja,  s ekkor komoly ""eszme" megfogalmazójává
          válik,  hogy  a  számítógép  új  filozófiát,  új világot, új
          gondolkodást képes teremteni.

          Nézzük   meg  ezt  a  reneszánsz  portrét!  Ugye  ismerôs  a
          rejtélyes  mosolyú  Mona  Lisa alkotója? Egy nagy fantasztát
          láthatunk,   aki  a  maga  nemében  egyedülállót  teremtett:
          messze   megelôzte  kora  technikai  fejlettségét!  Titkokat
          keresett:   hogyan  tudna  repülni  az  ember,  vagy  hogyan
          tartózkodhat  hosszabb  ideig  a  víz  alatt,  és más efféle
          csacskaságokon  törte a fejét... S nézzük ezt a kis ábrát, a
          nagy    mester    vetette    papírra.   A   mérték:   minden
          cselekedetünk mértéke...

          És  még  egy... Ne felejtse senki: a számítógépet nem szabad
          elfelejteni, mert biztosan ô a százegyedik.

          @KYves Xenaxis@N